Főmenü

Kormányablak

Bejelentkezés

 
 
 

Kedves Látogatók!

 

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti felépítése 2017.01.01-től megváltozott, emiatt ezen oldalunkon csak ezen időpont előtt keletkezett információk olvashatóak.

 

Az aktuális weboldal ide kattintva érhető el!

 

 

 

 

2015. július 27., hétfő 09:59

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Írta: 

Salgótarján kapta meg a megyében elsőként (az országban tizenötödikként) a „Fogyasztóbarát település” elismerő címet, amelyet hétfőn adott át a Nógrád Megyei Kormányhivatalban Koszorús László Gáspár, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. A rendezvényen hat nógrádi mikro-, kis- és középvállalkozást is elismertek, mint fogyasztóvédelmi szempontból pozitív listás céget, illetve fórumot tartottak az új fogyasztóvédelmi stratégiáról.

A megjelenteket dr. Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja köszöntötte, majd Koszorús László Gáspár elmondta: más megyékhez képest a helyi vállalkozók rájöttek arra, hogy érdemes fogyasztóbarátnak lenni. Kijelentette: az elmúlt évben érezhető volt már az a fajta szemléletváltás, amely alapján első alkalommal kkv-k esetében nem szabhatnak ki fogyasztóvédelmi bírságot, csak figyelmeztetést kap az ellenőrzött, azaz nem a szankcionálás, hanem a figyelemfelhívás a fő szempont.

A helyettes államtitkár elmondta: a 2015-ös év a nőkről és a gyerekekről szól, nagyrészt hozzájuk kapcsolódó termékeket vizsgálnak. Pozitív tendencia, hogy évről-évre csökken a fogyasztóvédelmi bírságok kiszabása.

A „Fogyasztóbarát település” címet azért hozták létre, hogy ezzel is elismerjék egy-egy település erőfeszítéseit, amelyet a helyben lakók érdekében végeznek. Salgótarján városi az országban tizenötödikként veheti át ezt az elismerést, és öt évig használhatja a címet. Koszorús László elmondta: a nógrádi megyeszékhely sokat tesz a fiatalok védelmében fogyasztóvédelmi területen is, ilyen például a 18 éven aluliak dohánytermékkel és szeszes itallal való kiszolgálásának ellenőrzése próbavásárlásokkal, a városi őrség kialakítása, valamint közoktatási intézményekben rendkívüli osztályfőnöki órákon hallhatnak fogyasztóvédelmi előadásokat a diákok. Emellett a város honlapján közvetlen elérést biztosítanak a fogyasztóvédelmi hivatal weboldalához.

Salgótarjánban jelenleg 13 pozitív listás vállalkozás található, ami az országos átlag feletti szám, míg az ellenőrzések során mindössze 23% környéki a kifogások száma, ami viszont az országos átlagnál.

Ezt követően a helyettes államtitkár átadta Dóra Ottó polgármesternek (és a várost szintén képviselő Tóthné dr. Kerekes Andrea jegyzőnek) a „Fogyasztóbarát város” címet elismerő oklevelet.

Dóra Ottó megköszönte az elismerő címet a város, valamint a várossal együttműködő szervezetek nevében is. Mint mondta: az eredmények mellett látják, min kell még javítani.

Ugyancsak ez alkalommal adta át dr. Szabó Sándor kormánymegbízott a Nógrád Megyei Kormányhivatal Műszaki, Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya által kiírt pályázat elismeréseit az úgynevezett pozitív listás vállalkozásoknak. Ez évben kimagaslóan sok, hat ilyen címet adtak át, a Nógrád Szeszám Kft-nek, az Agro-Bódi Kft-nek, a Nyilas-Berényi Kft-nek, a Czikora Team Kft-nek, valamint Molnár István és Vincze Viktória egyéni vállalkozóknak.

A rendezvényen elhangzott: két héttel ezelőtt az Országgyűlés elfogadta, hogy a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő Békéltető testület előtt a kis perértékű fogyasztóvédelmi ügyekben kötelező lesz megjelenni, részleteket a www.nfh.hu oldalról tudhatnak meg az állampolgárok és a cégvezetők.

A délelőtt programjának zárásaként dr. Tóth Gábor, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hatósági és jogi főosztályának vezetője tartott előadást vállalkozók, cégvezetők számára az új fogyasztóvédelmi stratégia részleteiről.

Látogató számláló

14644627

IP cím: 34.229.24.100
Idő: 2019-07-17 19:34:11

Képek Nógrádról