Újra a lakosság szolgálatába áll a kormányablakbusz Nógrád megyében azzal a céllal, hogy minél kevesebb ügyfélnek kelljen útra kelnie ügyintézés miatt. A mobilizált ügyfélszolgálaton továbbra is kötelező az arcot eltakaró maszk viselése, a várakozók között pedig be kell tartani a legalább másfél méteres védőtávolságot.

 

menetrend

 

Május negyedikén Litkén és Mihálygergén, ötödikén pedig Karancskesziben és Karancslapujtőn lesz lehetőség az ügyintézésre. Csütörtöktől szombatig Kisbárkány, Nagybárkány, Lucfalva, Cered, Zabar, Kazár és Vizslás lakosságához érkezik majd helybe az ügyintézés. A május 10-el kezdődő héten Kálló, Vanyarc, Palotás, Jobbágyi, Buják, Héhalom, Alsótold és Cserhátszentiván településeket keresi fel a mobil kormányablak, május második felében pedig Bátonyterenyei járásbeli és nyugat-nógrádi községekbe érkeznek majd helybe munkatársaink. A kormányablakbusz pontos menetrendje és kitelepülési helyszínei ide kattintva érhetők el.

 

kormanyablakbusz cered mti foto komka peter

 

A mobilizált kormányablakokban – többek között – személyi igazolvány igénylésével, lakcímváltozás bejelentésével, jogosítvánnyal, parkolási igazolvánnyal, diákigazolvánnyal, útlevéllel és ügyfélkapu regisztrációval kapcsolatos ügyintézésre is helyben nyílik lehetősége a kistelepülések lakosságának.

(Archív fotó: MTI/Komka Péter)