Ahogyan az előző alkalmakkor, így idén is csatlakozott a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért felhíváshoz a Nógrád megyei kormányhivatal. A 134 kormánytisztviselő és kormányhivatali munkatárs 169 zsák szeméttől mentesített egyes közterületeket Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Bátonyterenyén, Bárna környékén és Szécsényben.

 

IMG 5175

 

A Nógrád Megyei Kormányhivatal (salgótarjáni és balassagyarmati) agrárügyi, építésügyi és munkaügyi szakterületei mellett a megyeszékhelyi, a bátonyterenyei és a szécsényi járási hivatal is csatlakozott az akcióhoz, melynek szervezeten belüli koordinálását ezúttal is a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály végezte. A Nógrád Megyei Kormányhivatal 134 fővel vett részt az akcióban, önkéntes munkájuk eredményeként összesen 169 zsáknyi mennyiséggel lett kevesebb az elhagyott hulladék Nógrád megye négy városának közterületein, illetve lakóövezetekhez közeli erdőterületein. A kormányhivatal munkatársai közül Salgótarjánban önkénteskedtek a legtöbben és a legtöbb helyszínen, így többek között a Kistarján út végén, a Dolinkában, Baglyaslaján, a Kálváriára vezető lépcsősor környékén és a Jónásch-telepen.

 

IMG 5294 2

 

A kilencedik alkalommal megrendezett TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióban országosan idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg környezetüket az önkéntesek a múlt héten - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közleményben Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem nem lehet sikeres az emberek tevékeny közreműködése nélkül, köszönet illet mindenkit, aki időt szánt arra, hogy maga is tegyen a tiszta Magyarországért.

 

Steiner Attila az adatokat ismertetve közölte, hogy a változékony időjárás ellenére mintegy 1500 találkozási ponton több mint 90 ezren dolgoztak 1900 önkéntes csoportban 2021. október 18. és 24. között. Az igényelt zsákok mennyisége alapján becsült, összesen akár 3000 tonna hulladékot november közepéig szállítják el a szolgáltatók.

 

IMG 5188

 

A Klíma és természetvédelmi akciótervben foglaltaknak megfelelően folyik az illegális hulladéklerakás felszámolása, a Tisztítsuk meg az országot! programban már több mint 30 ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze. A HulladékRadar alkalmazás segítségével bárki könnyedén bejelentheti, ha illegális hulladékot talál, amelynek elszállításáról és a terület megtisztításáról a helyi hatóságok gondoskodnak.

 

Fotók: Nógrád Megyei Kormányhivatal