Augusztus elsejétől lehetséges a harmadik oltások felvétele, a Nógrád megyei bentlakásos szociális intézményekben a kormányhivatal koordinálásával zajlik a folyamat. Kedden délután a Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona 30 lakója és öt munkatársa is megkapta a harmadik koronavírus-elleni vakcinát.

 

ezustfenyo harmadik oltas 01

 

A nagy létszámú otthonban több körben zajlik az oltás, további lakóknak és dolgozóknak már az előző hetekben beadták a védőoltást. Bereczné Kelemen Éva, a Bátonyterenye város Kisterenye településrészén működő intézmény vezetője ismertette: székhelyükön és mizserfai telephelyükön is nagy igény mutatkozott az oltásra, az ellátottak 90 százaléka, míg a dolgozók 86 százaléka kapta meg valamely vakcinát az elmúlt hónapokban. Komolyabb mellékhatást senkinél sem tapasztaltak, csupán két munkatársuk számolt be lázról, illetve hőemelkedésről – tette hozzá.

 

Ismertetése szerint az intézményt a járvány második hulláma érintette komolyabban, ekkor ugyanis az ellátottak több mint fele megfertőződött. Bereczné Kelemen Éva ugyanakkor kiemelte: mióta a lakók és a dolgozók nagy része megkapta az oltást, egyetlen koronavírusos beteget sem azonosítottak az otthonban.

 

ezustfenyo harmadik oltas 03

 

Az intézményvezető elmondta továbbá: nagyon nehéz hónapokon vannak túl, a látogatási tilalom elrendelése után feszült csend ült az otthonra. A bennlakók ennek ellenére méltóságteljesen viselték a kialakult helyzetet, a hozzátartozókkal egyetemben megértették és elfogadták a korlátozásokat. Mióta a lakók újra fogadhatnak látogatókat és kijárhatnak az intézményből, felpezsdült az élet, ám továbbra is óvatosak, így a korábbihoz hasonló szabadságérzet vélhetőleg még egy ideig nem tér vissza – fogalmazott az intézményvezető.

 

Az időseknek, a krónikus betegségben szenvedőknek, és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás felvétele. A vírus és annak mutánsai ellen nem a lezárások és a korlátozások jelentik a megoldást, hanem az oltás. A kormányzati vakcinabeszerzéseknek köszönhetően van bőven vakcina az újabb oltásokhoz is, az kérhető a háziorvosnál, illetve foglalható időpont az eeszt.gov.hu oldalon keresztül a kórházi oltópontokra is. További részletes információk a koronavirus.gov.hu oldalon érhetők el.

 

(Fotók: MTI/Komka Péter)