A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban. A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok cseréje esetében Nógrád megyében hétfőtől már nem kötelező előzetesen időpontot kérni, a kormányablakkal nem rendelkező településeken pedig ismét szolgálatba állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok.
 
 
 
A mobil kormányablak május 21-én, csütörtökön a Medvesalja településein, Cereden, Szilaspogonyban és Zabaron lesz elérhető. A kormányablakbusz ide kattintva elérhető menetrendje az önkormányzatokkal és intézményekkel történő egyeztetések eredményeképpen folyamatosan bővül.
 
Nógrád megyében négy évvel ezelőtt nyílt meg hatodikként a rétsági kormányablak, aminek eredményeképpen immáron közel négy éve minden járási székhelyen elérhető az ügyintézés ezen formája. Az ügyintézési lehetőség 2018 nyarán bővült a Mobil Kormányablakkal, a mozgó ügyfélszolgálati pont jellemzően a kistelepüléseket látogatja. Menetrendje előre meghatározott, az önkormányzatokkal egyeztetett, a kormányablakbusz jellemzően kora tavasztól késő őszig közlekedik. A mobil kormányablak a települési központokon, községházák parkolóin túl rendre megjelenik a megye szociális bentlakásos és egészségügyi intézményeinél is.