Egy országos akció keretében több mint száz ellenőrzést folytattak le építkezéseken, építőipari vállalkozásoknál és építőanyag-kereskedőknél a Nógrád Megyei Kormányhivatal hatóságai. A hivatal építésügyi, munkavédelmi, munkaügyi, tovább fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálta a szektorban működő cégeket, több esetben csatlakozott az ellenőrzésekhez az adóhivatal és a rendőrség is.

 

epitkezes illusztracio

 

Átfogó, az ország egész területére kiterjedő, összehangolt ellenőrzést végeztek nyáron az illetékes hatóságok az építőipai tevékenységet végzők körében. A több mint 2 ezer vizsgálatban a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakterületi hatóságai mellett az adóhatóság és a rendészeti szervek is részt vettek. A komplex ellenőrzések célja a jogkövető gazdasági működés és foglalkoztatás erősítése, a tisztességes, jogkövető cégek versenyhátrányának csökkentése, a szabályok megszegésével (feketefoglalkoztatás, munkavédelmi szabálytalanságok) jogosulatlan előnyt szerző vállalkozások felderítése, illetve az ágazatban dolgozók alapvető jogai érvényesülésének elősegítése volt. A vizsgálatok a foglalkoztatás-felügyelet, a munkavédelmi és munkaügy, az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonsági, valamint a környezetvédelem, természetvédelem és hulladékgazdálkodás területére terjedtek ki.

A legtöbb problémát a foglalkoztatás, a munkavédelem és az építésfelügyelet terén tapasztalták a szakemberek. Továbbra is jellemző a bejelentés nélküli foglalkoztatás, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésének hiánya. Kiderült, hogy az építési kedv növekedésével nem járt együtt a munkavédelmi szabályok betartása, mert évről évre ugyanazon szabálytalanságokat, hiányosságokat tárják fel. Szintén gyakori tapasztalat volt nemcsak a védőeszközök biztosításának illetve használatának elmulasztása (védősisak, védőcipő, légzés- és hallás védelem), hanem a megfelelő munkaeszközök hiánya is. Ugyancsak visszatérő problémát jelentett a nem biztonságos munkakörnyezet (rossz világítás, mechanikai védelem hiánya pl. elektromos kábeleknél, nem megfelelő műszaki állapotú állványzat, nem megtámasztott munkagödör, porvédelem hiánya stb.).

 

103 ellenőrzés, 44 szabálytalanság

 

Nógrád megyében összesen 103 ellenőrzést hajtottak végre a szakemberek, ebből 44 esetben állapítottak meg valamilyen szabálytalanságot. Az ellenőrzések során az építésfelügyelők nyolc esetben észleltek kisebb jogsértést, melyek ugyanakkor egyetlen beruházásnál sem okoztak tartószerkezeti problémákat, nem veszélyeztették az épület állékonyságát. Munkavédelmi területen a szabálytalanságok széles körét tárták fel: volt ahol a kiképzett és vizsgázott, elsősegélynyújtásra kijelölt személy hiányzott, az egyik helyszínen burkolatlan lapvibrátorral dolgoztak, de előfordult olyan azbesztbontási munka is, ahol ennek elvégzéséhez a munkáltató nem biztosította alkalmazottainak a szkafandert és a maszkot.

 

Munkaügyi szempontból összesen 41 dolgozó státuszát vizsgálták Nógrád megyében, közülük 32 fő esetében tártak fel valamilyen szabálytalanságot. A leginkább jellemző problémák az egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozó munkavállalók bejelentésével, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésével kapcsolatos mulasztások voltak. A hamarosan lezáruló eljárások eredményeképpen öt munkáltató számíthat munkaügyi bírságra. Ezen felül az adóhivatal revizorai 17 adózó 48 alkalmazottjának jogviszony-bejelentését ellenőrizték, az eljárások 94 százalékában a foglalkoztatott munkavállalók bejelentése a jogszabályi előírásoknak megfelelően megtörtént az adóhatósághoz.

 

A fogyasztóvédelmi hatóság hét helyszínen végzett átfogó ellenőrzést, vizsgálataik mindenhol feltártak valamilyen hiányosságot, de miután ezek csak csekély súlyúak voltak, bírság kiszabására nem került sor. Számla nélküli értékesítés gyanúja egyik ellenőrzött építőanyag-kereskedésben sem merült fel.

 

(Kiemelt fotónk illusztráció!)