Írásbeli dicséreteket adott át a napokban dr. Szabó Sándor kormánymegbízott a Nógrád Megyei Kormányhivatal salgótarjáni, központi épületében. A hivatalban tavaly teremtették meg a belső elismerések hagyományát; akkor 11, most 22 kormánytisztviselő vehette át az oklevelet és az amellé ajándékozott könyvutalványt.
Dr. Szabó Sándor elmondta: jellemzően két csoportba sorolható a dicséretben részesítettek köre. "Egyrészt olyan munkatársakat díjaztunk, akik szakterületükön hosszú évek, illetve (a jogelőd szervezeteket is figyelembe véve) évtizedek óta professzionális módon látják el feladataikat" - ismertette a kormánymegbízott. Másrészt olyan szakemberek munkáját is elismerték, akik nagyobb jelentőségű feladatok lebonyolításában vállaltak plusz feladatokat, kiemelkedő helytállással - egészítette ki. A kormánymegbízott az elismerésről úgy fogalmazott: ez egy köszönetnyilvánítás azért az elhivatott munkáért, amit az érintettek eddig végeztek, és minden bizonnyal ezután is végeznek majd.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője kormánymegbízotti írásbeli dicséretben részesítette a főosztályvezetők javaslatai alapján:
-
Pindrochné Kozik Tímea számviteli referenst (Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály),
-
Radics Anita humánpolitikai referenst (Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály),
-
Szalai Márk Sándor környezetvédelmi szakügyintézőt (Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály),
-
dr. Sulyok Zoltán osztályvezetőt (Földhivatali Főosztály),
-
dr. Szaniszló Éva osztályvezetőt (Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály),
-
Feketéné Fekete Csilla titkársági ügyintézőt (Népegészségügyi Főosztály),
-
Hollandi István érettségi, mérés-értékelési szakügyintézőt (Hatósági Főosztály Oktatási Osztály),
-
Krekács Judit törvényességi felügyeleti szakügyintézőt (Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály),
-
Hajdara Vera nyilvántartási és ellenőrzési szakügyintézőt (Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály),
-
Baloghné Kovács Krisztina egészségbiztosítási pénzellátási szakügyintézőt (Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály),
-
Stark Réka lakástámogatási szakügyintézőt (Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály),
-
Bakosné Kovács Katalin igényelbírálási és adategyeztetési szakügyintézőt (Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály).
Kormánymegbízotti írásbeli dicséretben részesült a járási hivatalvezetők javaslatai alapján:
-
Áfra Éva hatósági szakügyintéző (Salgótarjáni Járási Hivatal Hatósági Osztálya),
-
Kelemen-Rubi Katalin kormányablak szakügyintéző (Salgótarjáni Járási Hivatal Kormányablak Osztálya),
-
Bóka Henrietta kormányablak szakügyintéző (Bátonyterenyei Járási Hivatal Kormányablak Osztálya),
-
Vaspál Tiborné közvetítési és ellátási ügyintéző (Bátonyterenyei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya),
-
dr. Bagó Józsefné osztályvezető (Szécsényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya),
-
Bozó Judit foglalkoztatási szakügyintéző (Szécsényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya),
-
Pusztainé Zeke Csilla hivatalvezető-helyettes (Pásztói Járási Hivatal),
-
Nagyné Angyal Ágnes szociális szakügyintéző (Pásztói Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya),
-
Kovács Istvánné kormányablak szakügyintéző (Balassagyarmati Járási Hivatal Kormányablak Osztálya),
-
Gáborikné Török Krisztina gyámügyi szakügyintéző (Balassagyarmati Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya).
A kormánymegbízott a koronavírus-járványhelyzetre tekintettel, az átadásnak helyet adó teremben a zsúfoltságot elkerülendő; kettő, egymást követő eseményen adta át az elismeréseket. Elsőként a főosztályokon, ezt követően a járási hivatalokban dolgozó kormánytisztviselők vehették át írásbeli dicséreteiket.