A Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársai is adományok felajánlásával segítik az ukrajnai menekülteket, a hivatali gyűjtőpontot március 17-től kezdődően a lakosság előtt is megnyitják.

 

Kiemelt illusztráció: Alapvető élelmiszerek és egyéb más adományok ideiglenes raktára az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülők számára kialakított segítségponton a tiszabecsi általános Iskolánál (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Szabó Sándor kormánymegbízott közölte: a kormányhivatal folyamatosan kapcsolatot tart a katasztrófavédelem területi irányító törzsével, továbbá a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetével. A kormányhivatali dolgozók felajánlásai és a lakossági adományok ezen partnerek szervezésében jutnak el oda, ahol arra éppen leginkább szükség van. A kormánymegbízott ismertette: amint arról a lakosság már a sajtóból értesülhetett, Nógrád megye több településére is érkeztek már menekültek az államilag szervezett humanitárius segítségnyújtás keretében. Szabó Sándor ugyanakkor arra kérte a felajánlásokkal segíteni szándékozókat, hogy ezeket az elszállásolási helyszíneket ne keressék fel személyesen adományaikkal, ehelyett válasszák azokat a gyűjtőpontokat, melyek a karitatív szervezetekkel kapcsolatban állnak.

 

Balassagyarmaton például a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ működik ilyen gyűjtőpontként, Salgótarjánban pedig többek között a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének központja fogadja a felajánlásokat a salgótarjáni Bartók Béla út 10. szám alatt, munkanapokon 8 és 14 óra között. A kormányhivatali gyűjtőpont a lakossági felajánlásokat március 17-től kezdődően minden kedden és csütörtökön 10 és 14 óra között fogadja majd a salgótarjáni, egykori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületében, a Rákóczi út 27. szám alatt.

 

Szabó Sándor kormánymegbízott elmondta, a vöröskereszt megyei szervezetével egyeztetve jelenleg leginkább tartós, hosszú szavatosságú, csomagolt élelmiszerekre (konzervek, kekszek, nápolyik, tartós tejek, továbbá csecsemő- és gyermekételek), tisztálkodási és higiénés szerekre, alapvető gyógyszerekre és vitaminokra van szükség. A karitatív szervezetek jelzései alapján az adományok a kereskedelmi forgalomban elérhető legkisebb kiszerelésben tudnak a legjobban hasznosulni – tette hozzá.

 

A Nógrád Megyei Kormányhivatal a humán segítségnyújtásban, önkéntesek regisztrálásában és irányításában is közreműködik. Aki ilyen formában szeretne és tud segítséget nyújtani, ezt a +36 32 620 765-ös telefonszámon jelezheti.

 

Kiemelt illusztráció: Alapvető élelmiszerek és egyéb más adományok ideiglenes raktára az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülők számára kialakított segítségponton a tiszabecsi általános Iskolánál (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)